Adott helyzetből a maximumot

Lukács Szabina minden mozdulatán látszik, hogy nagyon szereti a szakmáját. Már csak ezért is lehet meglepő, hogy szemernyi tudatosság sem volt abban, hogy gyógytornász lesz.  Anno, gimnazistaként a felvételi tájékoztatót lapozgatva egyszer csak megakadt a szeme a gyógytornász szakon, s egyből érezte, hogy neki erre kell jelentkeznie.

„Sportoltam, így a mozgás és a biológia az érdeklődési körömbe tartozott, és a gyógytornában megtaláltam a kettő ötvözetét”, mesélte Szabina, aki 2007-ben Zalaegerszegen szerezte meg a diplomáját. Ezt követően tíz évig a Soproni Gyógyközpontban dolgozott, ahol a szakma több területén is elmélyítette tudását.

„Még a főiskolán, a negyedik év végén gyerekgyógyászat gyakorlatunk volt Szombathelyen a Micimackó oviban. Itt láttam egy vizes foglalkozáson, ahogy egy kisgyerek negyvenöt perces küzdelem után eléri a labdát. Olyan őszinte mosolyt még életemben nem láttam. Akkor döntöttem el, hogy gyerekekkel akarok foglalkozni”, mesélte Szabina, aki szerencsésnek tartja magát, hogy Sopronban az akkori főnöke, egyben szeretett mentora, Kocsis Erzsébet vezetésével előszeretettel használták a Dévény módszert, s ő hospitálhatott a foglalkozásokon. Ebből sokat tanult, s persze a képzést is végigcsinálta.

Kocsis Erzsébet nyugdíjba menetele után Szabina lett a vezető, kiderült azonban számára, hogy az értekezletek világa távol áll tőle. Egyre erősebbé vált benne a váltás gondolata, s ebben az élethelyzetben kereste meg a Csimborasszó, ahol egy évig hetente két napot vállalt, majd meghozta a döntést: hazaköltözik Szombathelyre.

„Azt kaptam, ami nekem fontos volt, családias hangulatot és szakmaiságot”, engedett bepillantást a váltás kulisszái mögé Szabina, aki a Csimborasszóban a mai napig gyerekekkel „dévényezik”.

„Jó megélni azt a folyamatot, hogy ott van előtted egy, a saját testével küzdő kis csecsemő, aki a Dévény-módszer nélkül hendikeppel indulna az életben, s láthatom, ahogy a – néha küzdelmes – kezelések végén rám mosolyog. Mert mindig megköszönik, meséli Szabina, akinek az a legfontosabb, hogy mindig a legjobb tudását adja, s az adott esetből képes legyen kihozni a maximumot.

Kapcsolódó szakterületek

Árváltozás

2023. június 1-től áraink megváltoznak! Bővebb információért keresse Kollégáinkat telefonon, e-mailben vagy személyesen a Csimborasszó Egészségügyi Központ recepcióján!

myCSIMBORASSZÓ - Kezünkben az egészség

A myCsimborasszó alkalmazással minden egyszerűvé válik. Bízza rá magát, bízza ránk magát!