Átadás előtt új beruházásunk

Már az engedélyeztetési eljárásnál tart beruházásunk első üteme, ez az új épület teljes földszintjét érinti, a már kész 68 parkolót, és az emeleten a szociális helyiségeket. Az emeleti két műtőblokk és a négy, egyenként kétszemélyes, saját fürdővel felszerelt pihenőszoba várhatóan év végére készül el. A kivitelező BMT Mérnöki Zrt. projektvezetőjét, Németh Gábort a készültségi szintről kérdeztük.

Új épületünk földszintje teljes egészében a járóbeteg-ellátást szolgálja majd. A világos főbejáraton belépve a központi recepció fogadja majd a hozzánk érkezőket, a betegirányító- és elosztó térben kap helyet egy gyermekfoglalkoztató, a büfé, valamint a vizesblokkok. A recepció mellett egy átjárón keresztül közelíthető meg meglévő épületünk, ahol a régi rendben folynak majd a szakrendelések.

Új épületünk földszintjén nyolc darab betegvárót alakítottunk ki, itt lesznek majd a szakorvosi rendelések. Ezzel egyidejűleg megszűnnek az Irodaházban tartott szakrendelések.

Szintén a földszinten kapnak helyet a MR- és az endoszkópos vizsgálatok, és itt van a szerverszoba is.   Utóbbi helyiségben, valamint az MR vizsgálóban és az emeleti műtőkben folyamatos hűtés szükséges, üzembiztonsági szempontból ezeket a tereket nem lehet összekötni más hűtő-fűtő rendszerekkel. Az épület egyébként háromszori áramhálózatra biztosított, mondta el Németh Gábor, ami azt jelenti, hogy a normál betáplálású hálózat mellett aggregátoros betáplálás és a két rendszer között egy áthidaló szünetmentes tápegység is képes biztosítani a zavartalan áramellátást. Az állandó és zavartalan energiaellátás elsősorban a műtők és az MR vizsgálatok biztonsága miatt elengedhetetlen.

A földszinti blokkban megtalálható még egy többfunkciós, oktatásokra, rendezvényekre, workshopok fogadására alkalmas előadótermem is.

Ami az emelet kialakítását illeti, a fenti részen van két modern műtőblokk, és a kisoperációkkal összefüggésben használt négy, egyenként kétszemélyes, saját fürdővel felszerelt pihenőszoba. A műtőblokk légtechnikája és áramellátása elkülönül az épület többi részén használttól, a műtők úgynevezett steril terek, ahová kórokozók nem juthatnak be. Ezt a speciális légtechnika hivatott biztosítani. A szociális helyiség – konyha, étel-előkészítő, étkező – a dolgozók számára készült, és holtidők során pihenésre is használható.

Az épület kiválóan szigetelt, hűthető-fűthető, teljesen klimatizált, belső és külső tűzcsapokkal rendelkezik. A tűzvédelme szakaszolt, tudtuk meg Németh Gábortól, ami azt jelenti, hogy a lépcsőház tűzvész esetén, automatán kinyíló ablakokkal füstmentesíti magát, a műtőblokk pedig úgynevezett védett térnek számít, ajtói az előírt 30 helyett akár 60 percig is képesek lennének ellenállni egy tűznek, megvédve ezzel a bent ragadtakat, tudtuk meg a projektvezetőtől.

Az épület előtt 68 parkoló várja a betegeket.

A parkoló mellett az épület földszintjével és a fenti szociális helyiségekkel kapcsolatban elindult már a használatbavételi engedélyeztetési eljárás, az úgynevezett kettes ütem – azaz a műtő blokkok és a pihenőszobák – befejezésének határideje pedig ez év vége.

Kapcsolódó szakterületek

Árváltozás

2023. június 1-től áraink megváltoznak! Bővebb információért keresse Kollégáinkat telefonon, e-mailben vagy személyesen a Csimborasszó Egészségügyi Központ recepcióján!

myCSIMBORASSZÓ - Kezünkben az egészség

A myCsimborasszó alkalmazással minden egyszerűvé válik. Bízza rá magát, bízza ránk magát!