Kihívásban nincs hiány

Tóth-Fraller Bettina gyógytornász szereti a szakembert próbáló kihívásokat, s ebben bizony nincs is hiánya annak, aki gerincferdüléssel diagnosztizált gyerekekkel foglalkozik. Betti a Csimborasszóban e mellett intimtorna és kismama torna vonalon is aktív és hatékony.

Az alapvetően gógánfai származású, de szüleivel később Sümegre költöző Betti középiskolás éveiben, amit Keszthelyen töltött, orvosnak készült. Elmondása szerint alternatívaként felmerült a mentőtiszti pálya, végül az egyik közeli ismerős példáját és munkáját látva a gyógytornász szakma mellett döntött. A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Zalaegerszegi Képzési Központjában diplomázott, ahol nagyon jó tanárokkal találkozott és a közösségre sem lehetett panasz, sőt!

„A szakdolgozatom készítésekor egy sérült gyerekekkel is foglalkozó keszthelyi egyesületnél végeztem vizsgálatokat és méréseket, illetve az ottani gyógytornász, pozitív, segítőkész hozzáállását és szakértelmét látva döntöttem el véglegesen, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni”, mesélte Betti, aki a diploma kézhezvétele után, a párját követve került Szombathelyre. Igazán talpraesett módon a város összes olyan intézményét felhívta munkaügyben, ahol szerinte gyógytornászra lehetett szükség. A Csimborasszóban történetesen éppen akkor üresedett meg egy hely, amelyet Betti megpályázott, s a próbaidő letelte után meg is kapott.

Tóth-Fraller Betti a Csimborasszó központban: Schroth-terápia, intimtorna, kismamatorna

„Nagyon örülök, hogy idekerültem, hiszen azt csinálhatom, ami érdekel, amit szeretek”, tette hozzá Tóth Fraller-Betti, aki a Csimborasszó Egészségügyi Központban leginkább három szakmai vonalon tevékeny.

Ezek egyike, a scoliosisos gyerekek Schroth-terápiás kezelése. A módszerről itt és most annyit, hogy a gerinc elváltozásai következtében kialakult deformitásokat különböző passzív és aktív eszközökkel korrigálja, s a remélt sikerhez a gyógytornász szaktudása mellett a páciens szorgos otthoni munkája is elengedhetetlen. 

„A Csimborasszóban röntgen, mászófal, gyógytorna, ortopéd orvos, pszichológus és ortopéd műszerész is megtalálható, szoros együttműködésben munkálkodva, amire büszkék vagyunk és országos szinten is ritkaságnak számít. Nagyon becsülöm a gyerekek kitartását, sokat tanulok tőlük, velük igazán lehet élvezni a munkánk végeredményét. Nyilván vannak hullámvölgyek, ilyenkor egy picit a lelkük ápolása fontosabb, mint a testüké, hiszen ez egy hosszú távú együttműködés. Sokszor nehéz kitartásra bírni őket, hogy gyerünk, folytassuk, hordd a korzettet, tornázz naponta akkor is, ha csak lassan alakul, vagy kevésbé úgy, ahogy azt vártuk/szeretnénk.”, engedett némi betekintést a kezelés kulisszái mögé Betti, hozzátéve, hogy a terápia során a szülők segítő hozzáállása is elengedhetetlen.

Folytatva a sort: Betti másik szakterülete a gátizom-torna. Nem győzi eléggé kihangsúlyozni a prevenciót, elmondása szerint az emberek többsége akkor fordul csak szakemberhez, ha már komoly probléma alakult ki. Sajnos ez a terület máig kissé tabu téma és nem veszik elég komolyan a tüneteket.

„Nagyon sokan élnek olyan panaszokkal, mint például vizelet- széklet inkontinencia vagy éppen kismedencei süllyedések, fájdalmak, szülési sérülésből adódó panaszok, műtétek utáni diszfunkciók és ez még csak töredéke annak a számtalan kórképnek, amelyekkel nagyszámban érintettek. Az intimtorna nőknek és férfiaknak egyaránt segíthet”, érvelt Betti, aki szerint prevenciós céllal kamaszkorától fogva minden nőnek csinálnia kellene az intimtornát.

Ezek után pedig arról, hogy a Csimborasszóban Betti a kismamamák számára is tart csoportos tornát, s akárcsak a fent említett két területen, ebben is rendkívül elkötelezett.

„A rendszeres testmozgás fontos a kismamák számára, így megőrizhetik erőnlétüket a szülésig. Nálunk erre orvosi engedéllyel van lehetőség a 12. héttől. A kismamáknak is lehetnek problémáik, előfordulhat például lábdagadás, aranyér, csípőfájdalom, derékfájdalom, tartásbeli probléma, hasfeszülés, vizeletcsepegés, szétnyílt hasizom és még sok más probléma. Ezeken mind-mind segíthet a torna, valamint bizonyos életmódbeli változtatások. Fontos a légzéstechnikák mellett a testtudatosítás, a gátizom-torna megtanulása pedig lehetőséget adhat a könnyebb szülésre, segít támasztani a kismedencei szerveket, felkészülés ad a fokozott terhelésre, megelőzhet szülés után kialakuló problémákat – mesélte Betti, akitől végül megtudtuk, hogy mérnökként dolgozó párjával tavaly nyáron házasodtak össze. Betti azt is elárulta, hogy szabadidejük jelentős része két nyuszijuk körül forog, s ha marad energiája, akkor némi sportolást (falmászást, lovaglást) is szívesen beiktat a napjaiba.

Kapcsolódó szakterületek

Árváltozás

2023. június 1-től áraink megváltoznak! Bővebb információért keresse Kollégáinkat telefonon, e-mailben vagy személyesen a Csimborasszó Egészségügyi Központ recepcióján!

myCSIMBORASSZÓ - Kezünkben az egészség

A myCsimborasszó alkalmazással minden egyszerűvé válik. Bízza rá magát, bízza ránk magát!