Oldal kiválasztása

Segítő kezek

Éder-Kocsis Éva DSGM szakgyógytornász 2015 novembere óta erősíti már a Csimborasszó csapatát. Elhivatott a Dévény-módszer iránt, ugyanakkor számos más képzésen és tanfolyamon is gyarapította tudását.  Tizenévesen még más pályára készült, de elmondása szerint gyógytornászként nagyon is megtalálta magát, az útját.

Még sárvári gimnazistaként és nagy állatbarátként Éva állatorvosnak készült, a legjobb barátnője unszolására azonban, biztos, ami biztos alapon, a felvételi papíron a gyógytornász szakot is megjelölte. És mint kiderült, jól tette, az állatorvosira ugyanis a hatalmas túljelentkezés miatt nem jutott be. Annál is inkább várta viszont a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Karának Zalaegerszegi Képzési Központja, ahol nekivágott a gyógytornász képzésnek.

„Eleinte nem igazán tudtam, hogy valójában mit is csinál egy gyógytornász, s az első fél évben még gondolkodtam azon, hogy megpróbáljam-e újra az állatorvosi szakot. Aztán megláttam, hogy a főiskolán van lehetőség lovasterápiára, s egyrészt ezért, másrészt, mert egyre inkább megszerettem a gyógytornát, végül maradtam Zalaegerszegen. A főiskola után persze a lovasterapeuta képzést is elvégeztem – mesélte Éva, aki a diplomát követően Szombathelyen, a Korai Fejlesztő és Gondozási központ Micimackó Óvodában kezdett dolgozni.

„Vittem az óvodásokat lovasterápiára Balogunyomba, Györgypál Évához, akitől nagyon sokat tanultam, illetve az ambuláns ellátásban foglalkoztam gyerekekkel, babákkal. És persze tanultam. A korai fejlesztőben a kollégák mindannyian a Dévény-módszer alapján dolgoztak, ők inspiráltak, hogy én is elvégezzem a képzést. A módszer névadója, Dévény Anna, Panni néni személyisége egyből megragadott, nem beszélve arról, hogy amit ő tanított nekünk, az a mai napig egyedülálló és nagy kincs. Bámulatos módon ő ötven éve már megmondta azokat a dolgokat, amire a nyugati orvoslás csak mostanában talàl tudományos magyarázatot Például, hogy nem izmokat, hanem izomrendszereket kell kezelünk, s az ok nem ott van, ahol a tünet. Ha például valaki „lábujjhegyezik”, akkor nem feltétlen az Achillesben kell keresni a problémát, hanem a törzsnél vagy a nyaknál. Szülés során kialakult tartási rendellenességek, lábdeformitások, törzsi aszimmetriák, tónusbeli problémák, fejlödési remdellensségek, koraszülöttség és még hosszasan sorolhatnám, hogy mi minden baj kezelésére alkalmas a Dévény-módszer. A terápia során képessé tesszük az izomzatot és a kötőszövetet arra, hogy egy mozgást szépen tudjon kivitelezni. És amitől aztán valóban kerek a technika: van egy testképző gimnasztika rész, amely megtanítja a gyerekeknek a számukra leggazdaságosabb, legminőségibb mozgást. Nagyon szeretem a Dévény-módszert, Panni nénit pedig a mai napig nagy mesteremnek tartom”, húzta alá Éva.

A Csimborasszóban ezenkivül babamasszázst is tanít.

„A gyermekeim megszületésével a finomabb módszerek felé is elkezdtem nyitni, így került nálam képbe a babamasszázs, amellyel segithetjük az anyát, de alkalomadtán a többi családtagot is, hogy kapcsolódjon és megismerhesse az új jövevényt. A Csimborasszóban három alkalmas babamasszázs-oktatást tartok. A bőr az egyik legfontosabb érintkezési területünk a világgal, s az érintésen keresztül tudunk olyan szeretetteljes biztonságot létrehozni, ami egy babának a legfontosabb. A tanfolyamon elsajátíthatóak azok a fogások és érintések, amelyek otthoni gyakorlásával elmélyíthető a baba és a szülők, illetve a baba és a testvérek kötődése, kapcsolata”, mesélte Éva, aki az általa szintén fontosnak tartott craniosacralis terápiát is kitanulta és gyakorolja, főként, hogy tapasztalatai szerint az említett, ugyancsak finom érintésekkel dolgozó technika akár érzelmi blokkok, régi traumák következményeit is képes orvosolni, az öngyógyító folyamatok beindítása mellett. A babàkkal való foglalkozás során fontosnak tartom a szülés körülményeinek alapos átbeszélését, „újraélését”, felismerni a folyamatokat, amik gyakran hozzátesznek a gyógyuláshoz.

Éder-Kocsis Éva emellett hasizom-tréningeket is tart a Csimborasszóban.

„Ez úgy jött, hogy a kismamák hozták a babákat és velük együtt a saját problémáikat is. Sokan küszködnek közülük sérült, megnyúlt vagy éppen szétnyílt hasizommal, és a LoveYourBelly tanfolyammal nekik próbálunk a mai napig segítséget nyújtani. A hasvizsgálat után van egy elméleti rész, aztán személyre szabottan megtanítjuk az otthon végzendő izomerősítő gyakorlatokat. S ha már a kismamáknál tartunk, ugyancsak fontosnak tartom számukra a hegkezelést. Gyakran látni, hogy például császármetszés után a kismama rá se tud nézni a hegére. Márpedig későbbi, nagyobb problémák megelőzése érdekében a hegekkel érzelmileg és fizikai szinten is érdemes, és lehet is foglalkozni”, mondta Éva, aki a visceláris, vagyis a belső szervek körüli kötőszöveti rendszer mobilizációjával foglalkozó terápia területén is elkezdte képezni magát.

A fentieket látva, olvasva nem lehet meglepő, hogy kérdésünkre válaszolva Éva gondolkodás nélkül rávágta, hogy nagyon is megtalálta magát, az útját a gyógytornász szakmában. Ugyancsak a fentiekből kiindulva az sem lehet meglepő, hogy újabb szakmai irányok, képzések is erősen foglalkoztatják.

„Hálás vagyok, hogy olyan területen dolgozok, ahol annyi féle lehetőség van a segítésre”, továbbadhatom a tudásomat az anyukáknak mondta Éva, aki szabadidejében (már amennyire ugye egy négy gyermekes édesanyának szabadideje lehet) szívesen jógázik, olvas, kirándul és persze gyerekkora óta nem lankadó állatszeretete megnyilvánulásaként, sokat simogatja a család kutyáját és macskáját.

Támogassa a Csimborasszó Alapítványt!
Időpontfoglalás Schaeffler Savaria Kft. dolgozói részére